Előjegyzés

BAGOLY EGÉSZSÉGHÁZ

KECSKEMÉT, BAGOLY UTCA 1/A.

email: info@bagolyegeszseghaz.hu

Tel.: (+36) 76 495 555

×
Dr. Balázs László

Dr. Balázs László


Bemutatkozás:
Dr. Balázs László vagyok, ortopéd-traumatológus szakorvos. 1976-ban születtem Mezőtúron. A helyi általános iskolát ének-zene tagozaton végeztem, melynek keretében több hangszeren is megtanultam játszani. Érettségi vizsgámat Budapesten szereztem meg, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának fizika tagozatán. Egyetemi tanulmányaimat a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen folytattam, ahol 2002-ben védtem meg orvosdoktori diplomámat. Az egyetemi évek alatt az akkori Kísérletes Sebészeti Intézetben (ma Sebészeti Műtéttani Intézet) állatkísérletek kapcsán sikerült elsajátítanom a tudományos munka és a sebészi manualitás alapjait, melyeket később oktatóként volt szerencsém továbbadni.

Pályafutásomat a kecskeméti Honvéd Kórház Baleseti Sebészeti Osztályán kezdtem meg. Munkám mellett minőségügyi szakmérnöki másoddiplomát szereztem a Tessedik Sámuel Főiskolán, mely végzettségemnek köszönhetően egy norvég vállalat munkatársaként a közép-, és kelet-európai régió országaiban végeztem egészségügyi intézmények, orvostechnikai eszközöket gyártó cégek minőségbiztosítási felügyeletét, orvostechnikai termékek Európai Uniós forgalomba hozatalának engedélyezését.

2008-ban közös szakvizsgát tettem ortopédia- traumatológiából, majd a Bács-Kiskun Megyei Kórház Ortopédiai Osztályán helyezkedtem el, később ortopédiai szakrendelést indítottam Lajosmizsén. Kongresszusokon és tudományos rendezvényeken számos előadást tartottam, több cikk és közlemény szerzője, társszerzője vagyok. Munkámat 2017-ben a kórház adjunktusi kinevezéssel, Lajosmizse Város Önkormányzata Elismerő Oklevéllel honorálta.

Hazánkban a várható élettartam és a lakosság egészségügyi állapota messze elmarad az európai uniós átlagtól. Nélkülözhetetlen a szemléletváltozás, miszerint a megelőzésre jóval nagyobb hangsúlyt kell helyezni. A mozgásszervi betegségek között vannak olyanok, amelyek könnyebben észlelhetőek, és vannak olyanok, amelyeknél a hatékony szűréshez kiegészítő műszeres vizsgálat is javasolt. Közös jellemzője ezeknek a betegségeknek, hogy amennyiben a kezdeti eltérések nem kerülnek korrekcióra, azok hónapok, évek alatt strukturális deformitásokat, anatómiai eltéréseket fognak okozni. Míg a funkcionális eltérések konzervatív kezeléssel, gyógytornával tökéletesen meggyógyíthatóak, addig a kialakult anatómiai deformitások, „kopások” esetén már rendszerint műtét szükséges, és ezzel sem mindig biztosítható a teljes gyógyulás. A gyermekkorban végzett szűrővizsgálatokkal számos eltérés könnyedén befolyásolható, és megelőzhető a felnőtt korban a munkaképességet is befolyásoló mozgásszervi panaszok kialakulása.

Rendelésemen a csecsemőktől az időskorúakig foglalkozom „betegekkel”, a szűrésen, kivizsgáláson, diagnosztizáláson túl a gyógyszerrel, segédeszközzel történő ellátáson, injekciós, viscosupplementatios (hyaluronsavas ízületi feltöltés) kezelésen át a műtéti megbeszélésig, kontroll vizsgálatokig folynak tevékenységek. Operatív kezelés szükségessége esetén műtéti repertoárom közé főleg az alsó végtag degeneratív, kopásos betegségeinek ellátása tartozik akár minimál invazív beavatkozásként egynapos sebészeti ellátás keretei között úgymint lábujjkorrekciós műtétek, térdtükrözés, valamint térd-, és csípőprotézis beültetés, illetve ezen protézisek cseréje.


Weboldalfejlesztés...