Dr. Nemes József ortopédus szakorvos bemutatkozása:
„Általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szereztem 1982‑ben „cum laude” eredménnyel, mely után 27 évig megszakítás nélkül a Kecskeméti Megyei Kórház Ortopédiai Osztály orvosa voltam.1986‑ban az ortopédiai szakvizsga megszerzését követően az általános ortopédia mellett németországi (Bochum), svédországi (Stockholm) ösztöndíjakkal speciális képzést szereztem nagyízületi artroszkópos, sportsebészeti és nagyízületi protetikai módszerekben. 1992‑ 2007‑ig a Magyar Artroszkópos Társaság vezetőségi tagja, 2001‑2005‑ig főtitkára, 2004‑2009‑ig a Kecskeméti Megyei Kórház Ortopéd Osztályának Osztályvezető főorvosa voltam, ez idő alatt a Magyar Ortopédiai Szakmai Kollégium és Társaság Vezetőségi tagja is. Magyarországon elsőként végeztem operatív csípő artroszkópos beavatkozást 1998‑ban, majd csípőízületi felszínpótlást 2005‑ben. Rendszeres előadója és szerzője voltam hazai és nemzetközi tudományos konferenciáknak, szakmai folyóiratokban publikáltam, fordítottam és szerkesztettem az első magyar nyelvű artroszkópos jegyzetet, melyet 1992‑ben Kecskeméten adtunk ki. Az Egyesült Királyságban dolgoztam 2006 tól rész‑, majd 2009‑től 2023 ‑ig teljes munkaidőben, 2023‑tól 25%‑os részmunkaidőben jelenleg is. A bristoli Emersons Green Magánkórház Ortopéd konzultánsaként több ezer nagyízületi csípő- és térd protézis műtétet és kisebb rutin alsó ‑ és felsővégtagi operációt , valamint több száz elülső keresztszalag műtétet végeztem kiváló eredményekkel. 2006‑tól az angol orvosi kamara, General Medical Council és a Brit Ortopéd Társaság tagja vagyok. Jelenleg nyugdíjasként a kórház orvosigazgatójának és korábbi munkatársaim kérésére tértem vissza a kecskeméti Ortopédiai Osztályra ahol zömmel nagyízületi műtéteket, valamint egynapos beavatkozásokat végzek, fiatal kollégák oktatásában és gyakorlati képzésében veszek részt.
Fő szakterületem: az általános ortopédia mellett csípő- és térd protetika, térdízületi artroszkópos sebészet és keresztszalag plasztika.
Idegen nyelvismeret: angol felsőfok, német középfok”



