30 éves a Bagoly Egészségház

Generációkon át! mottót választotta 30 éves jubileumi gálavacsorájának a Bagoly Egészségház.

Születésnapunk apropóján szerveztük meg a 30 éves jubileumi gálavacsoránkat, amelyet a Kecskemét City Balett: Varázslat című előadása nyitott meg. A színvonalas este műsorvezetői Danyi Judit Magyar Arany Érdemkereszt díjas színművész és Hegedűs Zoltán Jászai Mari-díjas színművész voltak.
Ezek után Bátay Szabolcs egészségházunk ügyvezető igazgatója tartott megnyitó előadásában elmondta, hogy a magyar egészségügy kihívásaira csak közösen, az állami kórházzal, az önkormányzattal, és a magán egészségügyi szolgáltatókkal együttműködve lehet hatékony megoldást találni, illetve hozzátette, hogy az elmúlt években több mint 200 millió forintot költöttünk fejlesztésekre saját és uniós források felhasználásával.
Dr. Pongrácz Péter orvos-igazgató következett, aki beszédében visszaemlékezett a bagoly családi kötelékeire és édesapja álmára, illetve ismertette a jövőbeni fejlesztéseket is:
✅Megújuló honlap és arculat
✅Új mobil applikáció
✅Mesterséges intelligencia bevonása a gyógyításba
✅Bagoly Klinika létrehozása
Majd ezt követően Dr. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, aki beszédében elmondta, hogy nagyra értekli Dr. Pongrácz József alapító által képviselt értékeket, amelyek rengeteg kecskeméti ember egészségének javításához járult és járul hozzá.
Végül köszöntöttük az alapítás óta nálunk dolgozó kollégákat!
Köszönjük szépen partnereinknek a közös munkát:
Bővebb információért kattints a linkre:
https://hiros.hu/toretlen-fejlodest-igert-az-unnepelt-30-eves-a-bagoly-egeszseghaz/?fbclid=IwAR3DxybHhtMr77Ydwh7EjliHzAS_hzC6-Z7zyhUxRKLZTjyXg0NRCOonmL0